A "Testi-lelki feltöltődés – az ökoturisztika szerepe az egészségmegőrzésben” elnevezésű természetvédelmi és ökoturisztikai szakmai konferencián a természetvédelem országos programja is bemutatkozott.
A hazai ökoturizmus egyik kiemelkedő rendezvényének, a Magyar Nemzeti Parkok Hete 2018 nyitórendezvénynek május 25 – 27. között a soproni Várkerület biztosított méltó helyszínt.
Immár hagyományosan, a nyitóhétvége első napján szakmai konferenciára került sor, ahol a gödöllői Szent István Egyetem Tájépítészeti és Településtervezési Karáról Dr. M. Szilágyi Kinga tanszékvezető egyetemi tanár tartott előadást a zöldinfrastruktúra szerepe az egészségmegőrzésben témakörben. Ennek keretében az országos természetvédelmi program (KEHOP-4.3.0-15-2016-00001) Zöldinfrastruktúra fejlesztési eleme is bemutatkozott.
Prezentációjában M. Szilágyi Kinga felvázolt néhány nemzetközi és hazai kutatást a városi zöld és a humán, ill. szociális jóllét pozitív kapcsolatára. Ismertette a budapesti zöldfelületi rendszer új kutatási eredményeit, elemezte a zöldfelületi intenzitás közvetlen hatását a városi hőszigetre. Bemutatta a városi, városkörnyéki zöldinfrastruktúra, mint ökoszisztéma szolgáltatás védelmi feladatait és fejlesztési lehetőségeit, illetve korlátait, különös tekintettel a meglévő, értékes zöldhálózati elemek értékőrző, visszafogott fejlesztésére.