A Zöldinfrastruktúra kutatás eredményei nemzetközi konferencián kerültek bemutatásra

„A természetvédelmi oltalom alatt álló területek - mint az ökológiai folyosórendszer magterületei - összekapcsoltságának javítása” címet viselő nemzetközi konferencián kerültek bemutatásra az Agrárminisztérium által koordinált KEHOP projekt Zöldinfrastruktúra fejlesztési elemének eredményei 2021. szeptember 29-én Visegrádon.
A Zöldinfrastruktúra kutatás eredményei nemzetközi konferencián kerültek bemutatásra

A magas szintű nemzetközi konferencia adott helyet „A tájléptékű zöldinfrastruktúra elemek beépülése a területi terezés különböző szintjein” témájú műhelynek, amelynek részeként a Zöldinfrastruktúra (ZI) fejlesztési elemben részt vevő kutatók három előadásban mutatták be az eredményeket. Dr. Török Katalin (Ökológiai Kutatóközpont) kiemelte a ZI fejlesztési elem célkitűzéseit, majd bemutatta, hogyan épült fel - a konnektivitásra, az ökológiai állapotra és az ökoszisztéma szolgáltatásokra alapozva - a hazai zöldinfrastruktúra alaptérkép. Schneller Krisztián és Csőszi Mónika (Lechner Tudásközpont) előadása az alkalmazás területeire, és az eredmények területi tervezésben való használhatóságára irányult. Dr. Kollányi László (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem) tájléptékben, ill. a térségi- és települési szint szemszögéből ismertette az eredménytérképeket és a zöldinfrastruktúrára vonatkozó fejlesztési javaslatokat.

A műhelyen tartott (angol nyelvű) előadások az alábbiakban tölthetők le:

Dr. Török Katalin (Ökológiai Kutatóközpont): How connectivity is captured by the Hungarian Green Infrastructure Development?

Schneller Krisztián – Csőszi Mónika (Lechner Tudásközpont): Application of the results of the national level Green Infrastructure assessment

Dr. Kollányi László (Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem): Green Infrastructure and connectivity assessment on landscape or municipal level