A Tájkarakter és a Zöldinfrastruktúra kutatások közigazgatási alkalmazási lehetőségeinek feltárása

A tájkarakter-rendszer módszertani megalapozását és a hazai zöldinfrastruktúra elemeinek meghatározását, valamint az előzetes térképi lehatárolásokat követően a két témakör alkalmazási területeinek azonosítása érdekében tartott szélesebb körű online konferenciát az Agrárminisztérium.
A Tájkarakter és a Zöldinfrastruktúra kutatások közigazgatási alkalmazási lehetőségeinek feltárása
A rendezvénybe a témában érintett minisztériumokból, hatóságoktól, tervező irodákból és kutatóintézetekből meghívott vendégek kapcsolódtak be, amelyen főként a kutatás keretei között készülő stratégiák, és azok térképes eredményeinek potenciális felhasználási területeiről, és későbbi közigazgatási integrálásáról esett szó.
 
Az Agrárminisztérium és a kutatásban résztvevő intézmények szakértői 10 előadásban mutatták be a Tájkarakter és a Zöldinfrastruktúra fejlesztési elemek előrehaladását, ez alkalommal a hangsúlyt a közigazgatási alkalmazásra és a mintaterületi vizsgálatok tapasztalataira hegyezve ki. A műhelybeszélgetés visszajelzései megerősítették, hogy az országos kutatás hiánypótló szerepet tölt be.
 
Az elhangzott előadások anyagai az alábbiakban tölthetőek le:
 
BEVEZETő ELŐADÁSOK (letöltés)
BEVEZETŐ ELŐADÁSOK - A tájkarakter és a zöldinfrastruktúra fejlesztési elemek aktualitásai (Tar Gyula, Agrárminisztérium, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály)
- A tájkarakter és a zöldinfrastruktúra kutatás közigazgatási alkalmazása (Kincses Krisztina, Agrárminisztérium, Nemzeti Parki és Tájvédelmi Főosztály)
TÁJKARAKTER (letöltés)
A TÁJKARAKTER MEGHATÁROZÁS FOLYAMATA - A tájkarakter kutatás országos és helyi módszertani eredményei (Dr. Konkoly-Gyuró Éva – Csőszi Mónika, Lechner Tudásközpont)
MINTATERÜLETI MÓDSZERTANI PÉLDÁK AZ ÁGAZATI KAPCSOLÓDÁSOK BEMUTATÁSÁVAL /  A HELYI TÁJKARAKTER-ELEMZÉS EREDMÉNYEI - A tiszazugi mintaterület (Dr. Csorba Péter, Debreceni Egyetem)
- A Gerecse tájkarakter-elemzése (Dr. Jombach Sándor, Ormos Imre Alapítvány)
- A Tápió-vidék mintaterület (Dr. Boromisza Zsombor, Ormos Imre Alapítvány) (1-14.dia)
AZ ÉRINTETTEK BEVONÁSA - A helyi tájkarakter-elemzés mintaterületi tapasztalatai (Dr. Boromisza Zsombor, Ormos Imre Alapítvány) (16-29. dia)
ZÖLDINFRASTRUKTÚRA (letöltés)
ORSZÁGOS ZÖLDINFRASTRUKTÚRA - Az országos zöldinfrastruktúra fejlesztési prioritásai, hasznosítás (Dr. Kollányi László, Ormos Imre Alapítvány
- Az országos zöldinfrastruktúra fejlesztési prioritásai, hasznosítás (Dr. Török Katalin, Ökológiai Kutatóközpont)
- Az országos zöldinfrastruktúra állapotértékelése (Dr. Szitár Katalin, Ökológiai Kutatóközpont)
TELEPÜLÉSCSOPORT SZINTŰ ZÖLDINFRASTRUKTÚRA - A zöldinfrastruktúra felmérés eredményei a településcsoportos mintaterületeket (Dr. Szilvácsku Zsolt, Ormos Imre Alapítvány)